Földrajz
Földrajz versenyek eredményei PDF Nyomtat Email
2013 április 16., kedd 12:06

Az elmúlt hetekben iskolánk tanulói két országos földrajzverseny döntőjében is szép eredményeket értek el. A Földgömb magazin „Ésszel járom be a Földet” nevű rangos versenyének döntőjét Bonyhádon rendezték, ahova iskolánkból a Giricz Petrik (12.D) és Makara Árpád (10.D) alkotta csapat jutott be. A fiúk a nehéz versenyben a 12. helyen végeztek.
A Kovács János Földrajzverseny szeghalmi döntőjébe ugyanez a két diákunk jutott be. Az egyéni versenyben Makara Árpád a nagyszerű 3., Giricz Petrik pedig a 8. helyen végzett. Mindkettejük felkészítő tanára Horváth Csaba tanár úr volt.
Gratulálunk a szép teljesítményhez!

 

 
Remek szereplés a Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen PDF Nyomtat Email
2013 március 19., kedd 12:07

Iskolánk két csapata jutott be a II. Jakucs László Nemzetközi Földrajzverseny 24 csapatos döntőjébe, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékén rendeztek meg március 8-9-én. A színvonalas, rendkívül összetett, többféle tudást és képességet (teszt, geocaching, laborgyakorlat, prezentáció) igénylő versenyen a Szabó Ágnes (10.B) és Molnár Levente (10.B) alkotta csapat a nagyszerű 6. helyzést érte el, a Giricz Petrik (12.D) és Makara Árpád (10.D) alkotta másik csapat pedig 14. lett. Mindkét csapat felkészítő tanára Horváth Csaba tanár úr volt.

 

 
Erdély képekben PDF Nyomtat Email
2012 december 15., szombat 09:02

Az 1920-as trianoni békeszerződés létrehozói 1920-ban a mai Magyarország területénél is nagyobb területet csatoltak Romániához. Ezek az országrészek ma is oda tartoznak. Ugyanakkor ma már különösebb akadálya nincs annak, hogy meglátogassuk ezeket a területeket, amelyek ezer szállal kötődnek Magyarország történelméhez. Képösszeállításunk ehhez próbál kedvet csinálni diákjainknak és tanárainknak egyaránt.

A címben szereplő Erdély elnevezés valójában pontatlan. Az, amit tévesen így nevezünk két nagy részből áll: a történeti Erdélyből és a mai magyar határ és a történeti erdélyi határ közötti részekből, amelynek neve a XVI. század óta létező Partium. (Ennek területe időnként változott.) Miután Erdély maga sem volt egységes jogi, etnikai, területi értelemben, hanem 3 nagy egységből állt, ezért összeállításunk – igyekezvén követni a történelmi hagyományokat – az alábbi részekre oszlik:

1. A történeti Erdély és a mai országhatár közötti terület – a mai Partium. Ez az Al-Dunától a Temesközön át az Alföld és az Erdélyi-szigethegység találkozási területén át a Felső-Tisza vidékéig húzódik. Ennek területén főként Nagyszalontától észak felé még ma is vannak magyar többségű falvak ill. kisebb térségek. Legnagyobb városai: Temesvár, Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagybánya, Zilah, Máramarossziget. Itt található Koltó is.

2. Az egykori erdélyi magyar vármegyék területe. Ez Erdély nyugati része. Itt csak Kalotaszeg térségében van már magyar többség. Legnagyobb városai: Kolozsvár, Torda, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Déva. Itt található Zsibó, Bánffyhunyad és Körösfő is.

3. Az egykori Szászföld. Ennek nagyobb része Dél-Erdélyben van, egy kisebb területe északon. Az itt élő egyharmadmilliónyi németajkú lakosság nagy részét Románia „fejpénz” ellenében elengedte az NSZK-ba a kommunista rendszer idején. Így a németajkúak száma ma mindössze 30-40000 fő és többségük idős ember. Legnagyobb városai: Beszterce, Brassó, Medgyes, Nagyszeben, Segesvár. Itt van Berethalom erődtemploma is.

4. A Székelyföld. Erdély keleti részén a Hargita hegység két oldalán lévő, anyanyelvet illetően még ma is döntően magyar többségű terület. A székelyek olyan magyarok, akiknek van ugyan külön elnevezésük, de nyelvükben nem különböznek a többi magyartól. A terület legfontosabb városai: Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, (ide tartozik Csíksomlyó is), Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy. Itt található Nyárádszentlászló, Farkaslaka és Zeteváralja víztározója is.

 

 
Földrajz tanárok PDF Nyomtat Email
2012 szeptember 18., kedd 20:28
  • Horváth Csaba
  • Vank Judit
  • Vidáné Deák Anikó

 

 
Sikerek a földrajz versenyeken PDF Nyomtat Email
2012 április 12., csütörtök 11:16

Az elmúlt időszakban több diák is kimagasló eredményeket ért el különböző versenyeken földrajzból. A diákok felkészítő tanára Horváth Csaba volt.
Az eredmények:
Jakucs László Nemzetközi Földrajzverseny, Szeged, 2012. február 24.
9. hely: Marik Linda 12.E
9. hely: Giricz Petrik 11.D
11. hely: Murányi Anna 12.E
11. hely: Lipták Lilla 12.E
Kovács János Regionális Földrajzverseny, Szeghalom, 2012. március 30.
1. hely: Lipták Lilla 12.E

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>

5. oldal / 5