1916. december 20-án született Békésen.1916. december 20-án született Békésen.
Hatvanéves korában következetesen ragaszkodott ahhoz az eredeti elgondolásához, amit már évekkel azelőtt nem egyszer kifejtett: "Egyetlen perccel sem vagyok hajlandó a korhatár elérése után dolgozni, elfáradtam, szükségem van a pihenésre!" Ez utóbbi gondolatok különösen figyelemre méltóak. Amilyen gazdag volt életútja 1940 szeptemberétől munkában és küzdelemben, azt igazolja, hogy nem alaptalan a fáradtságra való hivatkozása, a pihenés iránti igénye.
Nyugdíjba vonulásáig, 1977-ig 36 és fél év telt el a debreceni egyetem elvégzése óta, maga ez is sokat jelent. De milyen 36 év?
Négy év katonai szolgálat háborús viszonyok között, azt követően 4 év hadifogság, hogy aztán 1948-tól kerüljön vissza oktatási életünkbe, akkor, amikor ott is a legdöntőbb feladatok megoldása volt napirenden.
Az egyházi iskolák államosítása, a polgári iskola (eredeti munkahelye) általános iskolává alakulása, a leánygimnázium igazgató feladatainak ellátása épp abban az időben, amikor az a technikum szervezése miatt hajléktalanná vált és átkerült a fiúgimnázium épületébe; mindez nehéz, a hétköznapi munkától jóval eltérő feladatot jelentett neki. Szorgalma és tehetsége révén alig 4 tanári munkában eltöltött év után, 1952-ben lett a leánygimnázium igazgatója. És ő megbirkózott valamennyi feladattal, eredményes, pontos munkát végzett akkor is éppúgy, mint az azt követő években. 1957-től, a fiú- és leánygimnázium egyesítésétől a létrehozott igen nagy oktatási intézmény egyik igazgatóhelyettese lett. Felbecsülhetetlen segítséget jelentett annak idején Böőr Ferencnek 10 éves igazgatói ténykedése alatt tapasztalatával, helyi ismeretével és munkabírásával egyaránt. Az 1960-as oktatási reform minden gondja-baja jórészt az ő vállára nehezedett, hiszen igazgatója alig ismerte az itteni körülményeket, nem is volt békéscsabai lakos szinte nyugalomba vonulásáig. Pedig a szakközépiskolák szervezése, az 5+1-es oktatás sokféle variációja, no meg az osztályok 30 körüli nagy száma miatt munkája ellátásához nem volt elég a napi 8 órás munkaidő. Ő az iskolában volt éjjel, nappal, és az élet nagyobb zökkenők nélkül haladt. Abból sem csinált problémát, hogy az új gimnázium (a mai Kemény Gábor Szakközépiskola) épületét a szó szoros értelmében fizikailag is neki kellett berendeznie. Ha valahol szükség volt rá, mindig kész volt a munkára, a segítségre.
Amikor igazgatóváltás következett be, 1967-ben az iskola átadása során a nyugdíjba vonuló Böőr Ferenc igazgató úr a következőket mondta utódának Kruchió Gábornak: "Ne félj, mert nagyon jó tantestület kapsz. Olyan embereket, akik dolgoznak maguktól, nem lesz sok bajod velük. És itt lesz Boldizsár Lajos, aki minden rendeletet a kisujjában hordoz, és aki legalább három ember munkáját végzi. Hallgass rá, és míg ő itt van, nem lesz különösebb problémád!" Ezután még 10 évig dolgozott helyettesként, s ez elég idő volt ahhoz, hogy az útravalónak adottak igazát a tapasztalat is igazolja. Ez alatt a 10 év alatt tudása, élettapasztalata, munkája mindenben az új, fiatal igazgatót segítette.
Összesen több mint negyedszázadig volt iskolavezető. Munkája minden percét a szakmai hozzáértés, a kiemelkedően nagy gyermek- és emberszeretet, a munkatársi megbecsülés jellemezte.
Hányszor oldott meg csillapító, rendező jelleggel konfliktushelyzetet a tantestület egyes tagjai között?
Hányszor figyelmeztette a tőle megszokott óvatos megjegyzés formájában egy-egy intézkedés alaposabb megfontolására a helyi ismerettel még alig-alig rendelkező fiatal főnökét?
Hányszor végezte el ő maga a tanárok rosszul, vagy egyáltalán meg nem csinált ilyen-olyan határidős munkáját? Senki nem számolta össze, talán nem is lenne megszámolható.
Mind-e mellett gyermekszerető, jól képzett történelemtanár, kiváló pedagógus is volt. Tanítványai bizalommal kereshették fel bármikor, segítőkészségét oktató-nevelő munkájában is nap mint nap tapasztalhatták. Éltek is vele, szerették, ragaszkodtak hozzá.
25 évet, élete javarészét töltötte el iskolánkban vezetőként, ebből 20 évet két igazgató mellett második emberként, de úgy, hogy munkájának értéke mindig elsőnek számított. Nem az elismerésért dolgozott, közvetlen munkatársainak elismerésén túl, magasabb helyről nem sokban lehetett része. De dolgozott, mert megszállottja volt a magyar nevelésügynek és gyermekszeretete, hivatástudata mindennél jobban ösztönző erőként hatott rá. Példátlanul sokat dolgozott, nem csoda hát, ha úgy érezte, nyugalomra, pihenésre van szüksége.
Az elmondott sok-sok feladat csupán töredéke az egésznek, amit ő tett azért, hogy iskolánk a megye egyik legnagyobb és élenjáró gimnáziuma legyen. Boldizsár Lajos élete javát, 25 év munkáját áldozta érte.
Fáradságos munkával töltött életét csak néhány nyugdíjas év követte. Korai halálát hónapokig tartó súlyos betegség okozta 1985. január 19-én. Élete nem volt hiábavaló. Munkájának számtalan mozaikjával nap, mint nap találkoztunk iskolánkban. Mindennél, a kőnél, az ércnél is maradandóbb emléket hagyott a Rózsa Ferenc Gimnáziumban.