Felvételi tájékoztató 2018/2019. tanév Nyomtat
2017 október 07., szombat 11:15

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

Iskolánk OM kódszáma: 028374

Felvételi tájékoztató (pdf dokumentum)
nyolcadik osztályosok számára a 2018/2019-es tanévre

ISKOLÁNK RÖVID BEMUTATÁSA

Iskolánk több mint másfél évszázados múltra tekinthet vissza. Békéscsabán hosszú ideig egyedül képviselte a gimnáziumi oktatást, a város legnagyobb hagyományokkal rendelkező gimnáziuma. Az elmúlt évtizedek alatt Rózsa Ferenc Gimnázium néven olyan értékes szellemi tőkét halmozott fel, amely országosan is ismert és elismert iskolává tette. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium néven 2008 júliusától folytatja tevékenységét. Diákjainkat tágas tantermek, előadók, szaktantermek sora várja. Számítógépek, könyvtár, modern technikai berendezések segítik az oktatást. Az iskola területébe illeszkedően működik két felújított kollégiumépületünk. Öt 4 évfolyamos gimnáziumi osztályt indítunk: az általános tantervű osztályt, az emelt óraszámú biológia és emelt óraszámú történelem csoportból álló osztályt, a humán és a reál, valamint az eurofakt osztályokat. Intézményünk közel található a vasút és a távolsági autóbusz közlekedés végállomásaihoz, tehát a kollégisták és a bejárók számára is kedvező a megközelítése.

Iskolánkban élénk diákélet folyik, a hétköznapok megterhelő tanulmányi munkáját diákrendezvények, sportversenyek, karácsonyi hangverseny, a Rózsa-fesztivál rendezvényei oldják, színesítik, s teszik nyilvánvalóvá tanulóink sokoldalú érdeklődését, alkotókészségét, szellemi nyitottságát.

A diákok jelene a fegyelmezett munka és a felszabadult, emberséges közösségi lét harmonikus együttese. Jövőjük a jó esélyekben, a jó lehetőségekben, az egyéni sikerekben rejlik. Mi erre készítjük fel őket!

INDULÓ OSZTÁLYAINK

OsztályMaximális létszámTantervi specializációTagozat kódokTanított idegen nyelvek
9. A 34 ÁLTALÁNOS TANTERVŰ GIMNÁZIUMI OSZTÁLY 0001 EMELT ÓRASZÁMÚ ANGOL
NÉMET NYELV
9. B 16
18
EMELT ÓRASZÁMÚ TÖRTÉNELEM
EMELT ÓRASZÁMÚ BIOLÓGIA
0002
0003
ANGOL ÉS
NÉMET vagy FRANCIA
9. C 34 HUMÁN GIMNÁZIUMI OSZTÁLY 0004 ANGOL ÉS
NÉMET vagy FRANCIA
9. D 34 REÁL GIMNÁZIUMI OSZTÁLY 0005 ANGOL ÉS
NÉMET vagy FRANCIA
9. E 34 EUROFAKT GIMNÁZIUMI OSZTÁLY 0006 HALADÓ ANGOL ÉS FRANCIA
HALADÓ ANGOL ÉS NÉMET
ANGOL NYELV ÉS NÉMET

Angol nyelvből osztályonként haladó, középhaladó és kezdő csoportokat szervezünk, ezért a felvett tanulóknak angol nyelvi írásbeli szintfelmérésen kell részt venniük. (Ez egyben egy angol nyelvi verseny is a már felvett tanulók között a korábbi Horváth János verseny helyett.)

Nem kell részt venni angol nyelvi szintfelmérésen azoknak, akik teljesen kezdők.

Az angol nyelvi szintfelmérés 2018. május 15-én (kedden) 15.00 órakor lesz a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnáziumban.

Azok a BC és D osztályba felvett tanulók, akik több éve tanulják a német nyelvet a haladó német nyelvi csoportba kerülnek, de ezt a szándékot a  jelentkezési lapon kérjük jelezzék!

KIEGÉSZÍTÉSEK A FELVÉTELI VIZSGA RENDJÉHEZ

1. Általános felvételi eljárás

Az Andrássy Gyula Gimnáziumba jelentkező tanulók közül az általános tantervű osztályba és a humán gimnáziumi osztályba jelentkezőknek nem kell felvételi vizsgát tenni. A többi tagozatra jelentkezőknek a központi magyar és matematika írásbeli felvételi vizsga eredményét is beszámítjuk.

központi felvételire jelentkezni 2017. december 8-ig lehet a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumba elküldött jelentkezési lapon. A sajátos nevelési igényű vagy BTMN-es tanulók írásban jelezzék szakvéleménnyel alátámasztott részleges vagy teljes mentességüket. Azok a tanulók, akik szakértői vélemény alapján mentesülnek az írásbeli értékelés alól, és gimnáziumunkban kívánnak tanulni, írásbeli vizsga helyett tantárgyi szóbeli vizsgát tehetnek, melynek időpontjáról írásban tájékoztatást adunk. A központi felvételi időpontja: 2018. január 20. 10 óra (szombat).

A magyarból és matematikából készített központi írásbeli vizsgatesztek elsősorban nem tantárgyi, lexikális tudást mérnek, hanem azokat az eszköztudás körébe tartozó képességeket és készségeket, amelyek a középfokú iskolában az eredményes továbbtanuláshoz szükségesek. Az előző tanév felvételi feladatlapjai és megoldásai a www.oktatas.hu honlapon megtekinthetők.

A vizsga 2x45 percet vesz igénybe, a két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet tartunk. A feladatlapokat a gimnázium tanárai javítják ki. A tanulók nevére „Értékelő lap”-ot állítunk ki, melyet 2018. január 26-án 8.00-16.00-ig lehet átvenni a gimnáziumban. Ekkor lehet a kijavított dolgozatokat is megtekinteni. Kérjük, hogy az iskolánkba jelentkezők az „Értékelő lap” másolatát és az esetlegesen sajátos nevelésre vonatkozó szakvéleményt csatolják a jelentkezési laphoz, melyet 2018. február 19-ig kell eljuttatni a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumba. Felhívjuk a szülők figyelmét, amennyiben szakértői vélemény alapján, a központi felvételi során bármilyen mentességet vagy könnyítést kérnek gyermekük számára, ezt a jelentkezési laphoz csatolt, intézményvezetőhöz címzett kérvényben tehetik meg. Minden kérvényre írásban válaszolunk.

Az eurofakt osztály haladó angol csoportjába valamint az A osztály kivételével a többi osztályba felvett diákok második idegen nyelvét (francia vagy német) az igények korlátozott figyelembevételével a gimnázium határozza meg. Az igényt a jelentkezési lapon kérjük feltüntetni.

2. A bejutáshoz szükséges pontszámok kiszámítási módja (maximálisan szerezhető 100 pont):

  • Az általános gimnáziumi osztályba és a humán gimnáziumi osztályba felvételizők összes pontszámát az általános iskolai eredmény alapján számoljuk, tehát nem kell felvételizni. Az általános iskolában a készségtárgyak (rajz, ének, testnevelés, technika) nélkül az 5-7. osztályok év végi és a 8. osztály félévi osztályzataiból számolt számtani átlag hússzorosa (max. 100 pont).
  • Az emelt történelem csoportba, az emelt biológia csoportba, a reál gimnáziumi osztályba és az eurofakt osztályba, az jelentkezőknek központi felvételit kell tenni. (magyar 25 pont, matematika 25 pont) További 50 pont: az általános iskolában a készségtárgyak (rajz, ének, testnevelés, technika) nélkül az 5-7. osztályok év végi és a 8. osztály félévi osztályzataiból számolt számtani átlag tízszerese.
  • A jelentkezők számára a Nkt 51.§ (5) alapján az esélyegyenlőséget biztosítjuk. Azon tantárgyat kivesszük a figyelembe veendők sorából, amelyből a tanuló felmentéssel rendelkezik. A magyar és a matematika tantárgyak esetén pedig a központi felvételin a beadott szakvélemény alapján történik a számonkérés.
  • Szóbeli meghallgatást egyik tagozatunkon sem tartunk.

A gimnáziumi felvételi rangsorokat kizárólag a kialakult számsorrend alapján alakítjuk ki. Pontegyenlőség esetén a maximális osztálylétszám túllépését eredményező felvételről a Békéscsabai Tankerületi Központ dönt.

3. Nyílt napok időpontja:

  1. 2017. november 18. (szombat) 8-12 óráig
    Programjai: vezetői tájékoztató, bemutató órák, szakmai tájékoztatók, konzultációs lehetőségek, kollégiumi tájékoztató, kiállítások.
  2. 2017. december 1. (péntek - munkanap) 8 órától, tanítási időben 
    Programjai: vezetői tájékoztató, az órarend szerinti órák szabad látogatása ("nyitott ajtók"), kollégiumi tájékoztató.

A 2. nyílt napunkon a tanítási órákra be lehet menni, minden terem ajtaja nyitva áll és ezen a napon kerül sor a Horváth János matematika verseny eredményhirdetésére is.

4. A központi felvételi vizsga helyszíne és időpontja:

Helye: Az Oktatási Hivatal honlapján megjelent, központi felvételi vizsgát szervező bármely intézményben.

Időpontja: 2018. január 20. 10 óra (Pótnap: 2018. január 25. 14.00 óra - csütörtök)

INDULÓ TAGOZATAINK

1. Általános tantervű osztály emelt óraszámú angol nyelvi csoportokkal

Felvételi:

Nem kell felvételi vizsgát tenni.

Iskolánkban hosszú időn keresztül nem volt általános tantervű osztály. 2010-ben úgy döntött a nevelőtestület, hogy újra indít ilyen osztályt. Az elmúlt évek tapasztalatai azt igazolják vissza, hogy jól döntöttünk. Az „A” osztály jó választás mindazok számára, akiknek még nincs határozott elképzelésük arról: mit is szeretnének csinálni a gimnázium után. Miután sok ilyen tanuló van, így az osztály iránti érdeklődés évről évre növekedett.

Általános képzés:

A diákok a tantárgyak többségét a megszokott gimnáziumi óraszámban, magas színvonalon tanulják, így a pályaválasztás és a továbbtanulás a képzési idő végéig minden irányban nyitott. Az új tanterv lehetővé teszi, hogy a 9. évfolyamon a tanulók számára kötelező órakereten belül eggyel növeljük a magyar irodalom, a 10. évfolyamon pedig a magyar nyelvi órák számát. Így nekik összesen nem 4, hanem 5 magyar órájuk lesz ezen a két évfolyamon. A 11-12. évfolyamon, legfeljebb 2 tantárgyból, heti 2-3 órás emelt szintű érettségire felkészítő csoportokban már mindenki elindulhat bizonyos szakirányba is.

Emelt szintű angol nyelvi képzés:

A szaktárgyi ismeretek mellett alapvető követelmény a magas szintű kommunikatív nyelvtudás megszerzése.

Legyen a nyelvtanulás rendszeres.

Fontos az is, hogy a tanuló a gimnáziumban onnan folytassa nyelvi tanulmányait, ahol az általános iskolában abbahagyta.

Ezeknek az elvárásoknak szeretne megfelelni ez az osztály.

Heti óraszám: valamennyi évfolyamon 5 óra

Csoportbontás: az osztályon belül 3 angol nyelvi csoport lesz:

  • kezdő,
  • újrakezdő,
  • haladó szint.

A már felvett tanulókat a májusi felmérés alapján soroljuk a fenti csoportokba.

Mindkét szintről indulva megszerezhetők a közép- és emelt szintű érettségihez illetve bármelyik középfokú (a haladó csoportban akár felsőfokú) nyelvvizsgához szükséges ismeretek.

Ennek az osztálynak is kiemelt törekvése az erős nyelvtanulási motiváció és lendület kialakítása, a későbbi önálló nyelvi önképzésre való igény felkeltése.

Az élő és élményszerű nyelvtanulást szolgálják az órák anyagába épített olvasmányok, dalok, országismereti, irodalmi, történelmi és kulturális ismeretek, kiselőadások, a számos iskolai verseny és vetélkedő (fordítási, nyelvismereti, országismereti), a valamennyi meghirdetett megyei és országos versenyen való részvétel, az angol nyelvű filmek vetítése és feldolgozása, a budapesti angol nyelvű színházi előadások látogatása és a karácsonyi könyvvásár is.

 

2. Emelt óraszámú történelem

Felvételi:

  1. Magyarból: központi felvételi feladatlap.
  2. Matematikából: központi felvételi feladatlap.

Ez az oktatási forma mindenkinek szól, aki szeretne többet tudni a történelemről, de különösen azoknak, akik már most tudják, hogy később is szeretnének ezzel a tudománnyal foglalkozni, vagy szükségük lesz rá a továbbtanuláshoz.

Céljaink:

  1. hozzásegíteni a tanulókat a történelem tantárgyban való alapos elmélyüléshez;
  2. felkészítés a kétszintű érettségi vizsgára;
  3. lehetőség szerint minél több tanulót a tantárggyal kapcsolatos emelt szintű érettségi vizsgára orientálni;
  4. a tanulók minőségi felsőoktatásba való bejuttatása.

(Nem cél: a tanulók túlhajszolása és szakbarbárságra nevelése!)

Módszereink:

  1. a gimnáziumi tananyag nyugodt ritmusban, az eddiginél is magasabb óraszámban történő feldolgozása;
  2. egyénekre szabott, a diákoknak teret engedő tananyag feldolgozási módok megismertetése, alkalmazása:
    • forrásfeldolgozó órák,
    • könyvtári kutatás,
    • kiselőadások,
    • prezentációk készítése,
    • élménybeszámolók,
    • szakmai jellegű filmek elemzése,
    • szakmai tanulmányi kirándulás szervezése önköltséges alapon;
  3. az emelt szintű érettségire történő intenzív felkészítés:
    • gyakorló feladatok rendszeres alkalmazása,
    • megoldások kritikai elemzése.

Két évtized tapasztalatai alapján leendő bölcsészeknek, történelemtanároknak, jogászoknak, közgazdászoknak ajánljuk ezt az oktatási formát. Történelemből gimnáziumunkban ez a leghatékonyabb felkészítési forma az emelt- és középszintű érettségi vizsgára és a felsőoktatásban való eredményes továbbhaladásra egyaránt.

 

3. Emelt óraszámú biológia

Felvételi:

  1. Magyarból: központi felvételi feladatlap.
  2. Matematikából: központi felvételi feladatlap.

Két évtizede indítja iskolánk ezeket a csoportokat. Ez már önmagában bizonyítja, hogy egy hosszútávon is sikeres és eredményes helyi tantervi specializációról van szó.

Elsősorban azoknak a tanulóknak ajánljuk az emelt óraszámú biológiaoktatásra való jelentkezést, akiknek a továbbtanulási tervei a biológiával kapcsolatosak, továbbá azoknak, akik négy év múlva biológiából szeretnének érettségizni (és ez egyben az egyik felvételi tárgyuk is lesz).

Olyan tanulókra is számítunk, akik orvosok, fogorvosok, állatorvosok, gyógyszerészek, kutató biológusok, biológiatanárok, agrárszakemberek, környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek szeretnének lenni.

A sikeresen felvételiző diákoknak a tanórákon a biológia tantárgy közép- és emelt szintű követelményrendszerének teljes áttekintését adjuk, a 9. évfolyamon heti 3, a 10. évfolyamon heti 5 és a 11. évfolyamon heti 4, a 12. évfolyamon heti 5 órában, 18-20 fős csoportban.

 

4. Humán gimnázium osztály (4 évfolyamos)

Felvételi:

Nem kell felvételi vizsgát tenni.

A humán gimnáziumi osztályunkba azokat a tanulókat várjuk, akik szeretnek olvasni, kedvelik a történelmet. A képzés célja az irodalmi és történelmi ismeretek, valamint az anyanyelvi műveltség középiskolai követelményeinek magasabb szintű teljesítése.

A humán tantárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem) emelt óraszáma és csoportbontása lehetőséget ad arra, hogy az érettségi követelmények új típusú szövegértő és szövegalkotó, ill. történelmi forrásfeldolgozó feladatait többet gyakoroljuk.

A magyar nyelv és irodalom órákat a 9. évfolyamon csoportbontásban tanítjuk, így alaposabban fejleszthetjük a tanulók kommunikációs képességét, szókincsét. Több időnk jut arra, hogy diákjainkat felkészítsük a kulturált nyelvi magatartásra. Erre nagy szükség van, hiszen napjainkban a szóbeli kifejezőkészség jelentősége ugrásszerűen megnőtt: a személyes kapcsolatokban, a munkavállalásban, az érvényesülésben kiemelten szerepel.

Erősítjük diákjainkban az irodalomolvasás szeretetét, igyekszünk minél több esztétikai élményhez juttatni őket, fejleszteni bennük a szépség iránti fogékonyságot, hogy ez által is gazdagodjon érzelmi életük.

Gyakran visszük el a tanulókat színházi előadásra, illetve meglátogatjuk a város egyéb kulturális eseményeit.

történelem tantárgyat is csoportbontásban tanítjuk.

A humán osztály tagjai aktív résztvevői az iskolai rendezvényeknek, illetve eddig is szép sikereket értek el a különböző szavaló, prózamondó, irodalmi és nyelvi versenyeken.

 

5. Reál gimnáziumi osztály

Felvételi:

  1. Magyarból: központi felvételi feladatlap.
  2. Matematikából: központi felvételi feladatlap.

Iskolánk tanulói immár hagyományosan, évtizedek óta sikeresen szerepelnek reál tantárgyakból (matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz, informatika) a helyi és országos rendezésű tanulmányi versenyeken. Az utóbbi időben a reál tantárgyak jelentősége és szerepe folyamatosan növekszik. A munkaerő-piac egyre jobban kinyílik a reál ismeretekkel rendelkezők számára. Ezt a tényt igazolja az is, hogy a felsőoktatásban a műszaki, természettudományi és orvosképzésben megmaradtak vagy növekedtek a felvételi keretszámok. Ezen igényeknek megfelelve a magasabb szintű követelmények teljesítéséhez jelent segítséget a reál gimnáziumi osztály képzési szerkezete.

A reál gimnáziumi osztály általános tantervű osztály, melyben egyes reál tantárgyak (matematika, fizika, kémia, informatika) és az angol nyelv oktatása folyik magasabb óraszámban.

Emellett a matematika, az informatika és az idegen nyelv tantárgyi órák csoportbontásban zajlanak, amelyek elősegítik a tanulókat a tantárgy mélyebb elsajátításában.

Az órai munka mellett az iskola igyekszik más lehetőségeket is kínálni tanulóinak. Igény szerint indulhatnak szakkörök, lehetőség van különböző szakmai előadások vagy szakmai kirándulások szervezésére, és természetesen a különböző versenyeken való részvétel kiemelt szerepet kap.

Nagy sikereknek örvendenek a különböző iskolai rendezvények, melyek közül az „Összreál” kifejezetten a reál osztályok számára kerül megrendezésre. A tavasszal zajló rendezvény keretében a reál osztályok különböző területeken mérhetik össze tudásukat és ügyességüket.

Az osztályról elmondható, hogy irányultsága követi a nevét, a tanulók többsége matematika, fizika, kémia, biológia, vagy informatika tantárgyakból választ emelt szintű érettségi vizsgákra való felkészítő képzést és felvételi szándékaik is ilyen irányúak. Amellett versenyeznek, versenyeket szerveznek, nyelvvizsgáznak, sportolnak, túráznak, zenélnek és aktívan részt vesznek az iskolai diákéletben.

 

6. Eurofakt gimnáziumi osztály

Felvételi:

  1. Magyarból: központi felvételi feladatlap.
  2. Matematikából: központi felvételi feladatlap.

Ezt az osztálytípust több mint másfél évtizede indítja iskolánk. Ezekben az osztályokban a legintenzívebb az idegen nyelvi oktatás nálunk. Az idegen nyelvi órákon 3 csoportra osztjuk az osztályt: angolból kezdő, újrakezdő és haladó csoportokra, a második idegen nyelvek közül pedig két csoport német nyelvet, egy pedig francia nyelvet tanulhat.

Az eurofakt osztály haladó angol csoportjába felvett diákok második idegen nyelvét (francia vagy német) az igények lehetőség szerint figyelembevételével a gimnázium határozza meg. Az igényt a jelentkezési lap megjegyzés rovatába kérjük feltüntetni.

A 11. évfolyam végén tanulóink közül sokan előrehozott nyelvi érettségit tesznek. E tanulóknak is lesz lehetősége az érettségi után a nyelvtanulást folytatni (főleg angol nyelvből). Az előrehozott nyelvi érettségi utáni nyelvtanulásra természetesen nem csak az eurofakt osztályba járó diákoknak biztosítunk lehetőséget, de ebben az osztálytípusban van nyelvből a legtöbb előrehozott érettségi.

A tanulóknak a fentieken kívül 11-12. évfolyamon lehetőségük van két tantárgyból készülni az emelt szintű érettségire.

Az eurofakt osztályban nemcsak az idegen nyelveket és az informatikát tanulják kiemelten, hanem európai országokban kirándulásokon ismerhetik meg más népek kultúráját.

Az elmúlt tanévekben az eurofakt osztályok élete mozgalmas volt. Nagy élményt jelentettek a lengyelországi tanulmányút, valamint gyönyörű európai nagyvárosokat látogattak meg diákjaink. Ezek között szerepelt Bécs, Graz, Prága, Pozsony, Velence, Padova, Salzburg, Párizs, Strasbourg, Drezda, Athén.

A KOLLÉGIUMRÓL

Kollégiumunk az iskola udvarán található két épületben helyezkedik el. Az egyikben lányok (100 fő), a másikban fiúk (92 fő) élnek, tanulnak. A szobák 4-6-8 ágyasak, többségük nemcsak pihenésre, hanem tanulásra is alkalmas. Világosak, a szükséges felszereléssel rendelkeznek. Az épületek belső terei tiszták, esztétikusak.  A lányok és a fiúk egyaránt használják a tanulószobákat, társalgót, könyvtárat, az ízlésesen berendezett, jól felszerelt melegítőkonyhát; a konditermet, a számítógéptermet; a korrepetáló helyiséget. Televíziók, video készülékek, CD-DVD lejátszó-felvevő áll diákjaink rendelkezésére. Irigylésre méltó parkosított udvar, sportpályák szolgálják diákjaink aktív pihenését, szórakozását. Az iskolák gond nélkül elérhetők tőlünk gyalog vagy autóbusszal. Nagy előny a vasútállomás és a autóbusz pályaudvar közelsége is.

A lányok döntő többsége az Andrássy Gyula Gimnáziumba jár, de várunk más középiskolában tanuló lányokat és fiúkat egyaránt.

Kollégiumunk kiemelten fontosnak tartja:

  • a nyugodt, rendszeres, hatékony tanulás lehetőségének biztosítását,
  • az otthonos körülmények és a családias légkör megteremtését,
  • a tudáshoz jutási esélyek növelését.

Diákjaink tanulmányi eredménye a város egyik legjobb kollégiumává avatja az intézményt, évek óta négyes fölötti átlagot érnek el.

Korrepetálási lehetőséget tudunk biztosítani:

  • magyar nyelv és irodalom,
  • matematika,
  • történelem,
  • német nyelv,
  • francia nyelv,
  • angol nyelv,
  • fizika tantárgyakból.

A szabadidő eltöltését biztosító foglalkozások széles köréből lehet választani.

Összegezve: A kollégium maximálisan biztosítja a feltételeket a nyugodt tanuláshoz, a kollégiumi közösségi élethez; az értelmes diákélet szükséges háttere.

ELÉRHETŐSÉGEINK A TOVÁBBI TÁJÉKOZÓDÁS ÉRDEKÉBEN

Az intézmény címe: 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56.

Az intézmény honlapja:  www.andrassygimi.hu

Gimnázium:

e-mail cím: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

telefon:

Komáromi István intézményvezető   06-30-284-5694

Kovács Tibor intézményvezető-helyettes 06-20-223-5257

Kollégium:

e-mail cím: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

telefon:  Bogár János kollégiumvezető 06-30-284-7242