Szikszai Johanna Nyomtat
2008 október 01., szerda 18:56

Szépséges tini a hírnév kapujában

Barátnői beszélték rá Szikszai Johannát arra, hogy nevezzen be az Elite Model Look modellversenyre. Kilencszáz jelentkező közül — az előválogatás és az elődöntő után — bekerült azon 14 lány közé, akiket a Balatonnál felkészítettek a budapesti országos döntőre. A nemrégiben megrendezett döntőn a csabai lány diadalmaskodott.


— Mivel győztem, én képviselhetem Magyarországot a december 1-je törökországi világdöntőn — mondta a bájos diáklány, aki a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium 12. osztályos tanulója. — A megmérettetés során az összhatást nézték a zsűritagok, és ennek alapján hoztak ki elsőnek. Azt mondták: Johanna egy jelenség a folyamatos mosolyával. Számos fotót és egy albumot is készítettek rólam, főként divattervezők ruháiban.

A csabai lány jó alakját a sportnak (is) köszönheti. A Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője serdülőként országos bajnokságot nyert 800 méteres síkfutásban, ifiként pedig harmadik lett 1500-on. Tagja az ifjúsági válogatottnak 400 gáton.

— A sport életem része a tanulás mellett, a modellkedést szabadidős tevékenységnek hívom — ecsetelte. — Szeretnék majd továbbtanulni, a jogászi és az idegenforgalmi pálya érdekel leginkább.

Johanna elmondta, divatlapoktól, katalógusok készítőitől több ajánlatot kapott már, és készültek is róla reklámfotók. Nem hitte volna, hogy a fotózkodás ennyire fárasztó lehet, vetekszik egy atlétikai edzéssel. Igazából egy-egy fényképezésre — ahogy mondta — csak magát kell odavinnie, a haját, a sminkjét elkészítik, és természetesen a ruhát is ráadják.

 

Forrás: http://beol.hu/index.php?apps=cikk&cikk=98469