Nem látszani - lenni! Nem beszélni - tenni! Nyomtat
2008 augusztus 21., csütörtök 21:49

Kedves Látogató!

Köszönjük érdeklődését. Helyesen döntött, amikor honlapunknál megállt. Jó lesz megismernie minket: információkban gazdagabb lesz, többet tud meg az intézményről; sajátos hangulatú, szép épületet látogathat meg.

Mindezek mellett – reményeink szerint – feltárul gimnáziumunk szellemisége, megnyílnak „titkaink” a diákokról, tanárokról, a hétköznapok komoly munkájáról, a diákélet pezsgő napjairól.

Igazgatóként elfogult büszkeséggel ajánlhatom magunkat megismerésre. Tartalmas közösség, érzékeny, céltudatos és többségében szorgalmas diákság. Gyakran igen kemény munka, elszánt erőfeszítés eredményezi sikereinket, amelyekre büszkék vagyunk, és amelyeket szeretnénk tovább gyarapítani.

Az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium elismert és tekintélyes intézménye fenntartójának, Békéscsaba Megyei Jogú Városnak és Békés megyének egyaránt. Eredményeink alapján országos összehasonlításban is hosszú ideje és tartósan megálljuk a helyünket a gimnáziumok között.

Diákjainknak semmi okuk félni a későbbi megmérettetéstől sem: ha az élet új kihívások elé állítja őket, megfelelő felkészültséget kapnak iskolánkban arra, hogy sikeres válaszokat adjanak ezekre. Tudjuk azt, hogy a felsőoktatásba kerülő tanulóink többsége olyan szilárd alapokat szerez nálunk, amelyekre támaszkodva többségük nem csak bekerül a felsőoktatásba – ez manapság már nem olyan nehéz – hanem sikeresen el is végzi azt és diplomás emberként folytatja pályafutását.

Iskolánk színvonalát diákjaink és tanáraink együtt alakították ki – a szülők gondoskodása és a fenntartó anyagi és erkölcsi támogatása mellett.

Tanáraink között sok meghatározó szakmai tekintély, iskolát teremtő személyiség van. Pedagógiai hitvallásuk a diákok sikerességének elősegítése, a legfőbb összetartó erő pedig a tanulóink iránti szeretet.

Komáromi István
igazgató

 

az iskola cimere