Kirándult az Andrássy Nyomtat
2017 december 20., szerda 20:01

December elején iskolánkkal egy csodálatos karácsonyi hétvégén vehettünk részt a német munkaközösség szervezésében. Úti célunk Sopron és Bécs volt a kétnapos kiránduláson.

December elsején, pénteken reggel kissé fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel indultunk Sopronba. A hatórás út után megérkeztünk a Harrer csokigyárba, ahol Gombóc Artúr szerepébe bújva egy órán keresztül korlátlan mennyiségben kóstolhattunk különböző csokikat, illetve ismerhettük meg azok elkészítésének folyamatait. A temérdek édesség mellett kaptunk csokiszökőkútba mártogatott gyümölcsöket, valamint búcsúzóul még egy kis forrócsokit is. Minden, ami szem szájnak ingere, ott megtalálható. Az én kedvencem a fehér csoki volt szárított piros gyümölcsökkel leszórva. Este remek környezetben, a Danubius Hotel éttermében vacsorázhattunk, majd szabadprogramként a helyi karácsonyi vásárt látogattuk meg.

Másnap reggel elindultunk Bécsbe, ahol délelőtt városnézés volt a fő program: gyönyörű épületek, rengeteg vásár, na meg mindenki meglepetésére egy zenélő mosdó várt minket. Az idő nem volt hozzánk kegyes, -3 Celsius-fokban vándoroltunk Bécs utcáin. A felmelegedés érdekében ahol csak tudtunk összetömörödtünk, ami azért kívülről elég érdekesen nézhetett ki. Pihenésképpen három órát tölthettünk el a Mariahilfer Straße forgatagában, majd a Természettudományi Múzeumban nézhettük meg többek között a Willendorfi Vénuszt.

Sötétedéskor eljött a várva várt pillanat, megérkezünk Bécs legnagyobb karácsonyi vásárába. Mintha egy mesebeli városba léptünk volna be: a városháza összes körvonala gyönyörűen ki volt világítva, amerre csak néztünk, karácsonyi ruhába öltöztetve fabódék. A levegőben forralt bor illata szállt és természetesen karácsonyi zene szólt. Ha valakinek nem volt addig ünnepi hangulata, ott biztosan megjött.

Miután elköltöttük az összes pénzünket, hazaindultunk. A nagy kirándulás után mindenki álomba szenderült, így nagyon hamar eltelt a haza vezető út.

Szeretném ezúton megköszönni tanárainknak (Váradiné Nagy Andrea, Papné Süle Judit és Sódar Zita tanárnőnek), hogy megszervezték számunkra ezt a remek, jó hangulatú kirándulást, szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy fantasztikusan éreztük magunkat!

Fábián Réka 10.C

Két kép ízelítőnek, a többi itt található.