Helyi szervezet Nyomtat
2011 február 14., hétfő 12:02

A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult azzal a céllal, hogy a határon túl élő magyar közösségeket segítse, és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében. Jelenleg szerte a Kárpát-medencében több mint 9000 taggal és csaknem 200 helyi szervezettel büszkélkedhet, amelyek számos programot, rendezvényt valósítanak meg a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítése és II. Rákóczi Ferenc szellemi örökségének megőrzése érdekében.
Iskolánkban, az Andrássy Gyula Gimnáziumban, 2009 áprilisában az akkori 11. B-sek megalapították a szövetség 100. diákszervezetét, amelynek tagjai azóta sok értékes programon vettek részt, és több saját kezdeményezéssel igyekeztek hozzájárulni a szövetség céljaihoz. Az elmúlt majdnem két évben gyűjtöttünk adományokat Böjte Csaba erdélyi gyermekmentő alapítványának, és összegyűjtöttük egy felvidéki magyar kisdiák beiskolázási ösztöndíját is. Kétszer vehettünk részt a szövetség sátoraljaújhelyi nyári táborában, amely kirándulásaival, előadásaival, szabadidős programjaival felejthetetlen élményt nyújtott számunkra. 2009. október 6-án a szövetség anyagi támogatásával Aradon emlékezhettünk a vértanúkra, később pedig a „Felvidéki séták” keretében Kassán, Eperjesen és Krasznahorkán jártunk. Több alkalommal ott voltunk Budapesten a Rubin Hotelben tartott vezetőképzőkön. Élményeinkről a szavaknál még többet mondanak a képek, amelyeket itt láthattok.
Úgy véljük, a Rákóczi Szövetség jó lehetőség mindazoknak, akik úgy érzik, szívesen tennének valamit közös magyar ügyünk érdekében, és azoknak is, akik szeretnének részt venni kirándulásokon, ifjúsági programokon, azaz örömmel lennének tagjai egy igazi közösségnek. Szervezetünkhöz bárki csatlakozhat, a tagság mindössze egy formanyomtatvány kitöltését igényli és lehetőségek tárházát nyitja meg előtted. Ha felkeltettük érdeklődésedet, keresd Almási István tanár urat, a szervezet patronáló tanárát vagy Mihálik Edvin Máté 11. B-s és Boros Árpád 10. B-s tanulókat!

További információ a Rákóczi Szövetségről: www.rakocziszovetseg.org