Az identitási program végrehajtásának állása 2013. szeptember elsején Nyomtat
2013 december 18., szerda 20:31

1. A tervezett 4 emléktábla közül 3 elkészült. A negyedikre, amelyik a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezett volna, a pénzügyi lehetőségek teljes hiánya miatt már nem került sor. Miután jelentős pénzösszegről van szó, jelen helyzetben, a megváltozott tulajdonosi szerkezetben nem látok egyelőre lehetőséget ennek elkészítésére.

2. A tervezett 3 mellszobor közül 1 készült el, a mostani névadónké.
Miután a szobrok esetében milliós nagyságrendről van szó, jelenleg úgy látom: ezek elkészültére belátható időn belül nincs esély.

3. Mindezek figyelembevételével akár kudarcnak is lehetne tekinteni programunk végrehajtását. Én azonban ezt másként látom. A 7 tervezett műalkotásból 4 elkészült. Az 1956-ra emlékező tábla pedig emlékeztet a kommunista diktatúrák áldozataira is. Így van módunk az intézményen belül is méltó helyeken emlékezni a XIX-XX. századi magyar történelem emléknapjaira. A legfontosabb cél ez volt és ezt elértük. Azt csak remélni merem, hogy egyszer elkészülhet a két korábbi névadó mellszobra is, hisz a jövőt nem láthatjuk, és a jövő hozhat olyan helyzetet is, amely ezek elkészültét lehetővé teszi. (Feltételezve azt, hogy ez fontos lesz még az intézménynek.) Ha nem így alakul, akkor a terv csak terv marad és a jótékony feledés homálya fogja borítani.

Komáromi István
intézményvezető