Egy este az Olümposzon Nyomtat
2017 március 24., péntek 20:33

Mennyei vacsora, „isteni” táncház és pezsdítő muzsika fogadta az V. Andrássy-bálra érkezőket 2017. március 9-én. A hagyományokhoz híven a 11.C osztály szervezte meg az idén görög pompában díszelgő rendezvényt. Az estét Komáromi István intézményvezető ünnepi beszéde nyitotta meg, majd az iskola versenytáncosai csillogtatták meg tehetségüket. A vacsora után az Over3 zenekar szórakoztatta a közönséget, és ezt követően a 11.C osztály igazi, mediterrán hangulatú táncházba invitálta a több mint 400 résztvevőt. A bálon arra is volt lehetőség, hogy a vendégek „Zeusz” és „Héra” bőrébe bújjanak egy fotó erejéig. Az este további részében iskolánk egy volt diákja, Zahorán Attila szolgáltatta a talpalávalót, mely garantálta a fantasztikus hangulatot.

A hangulatot bemutató képek megtekinthetők itt.