Tanulmányi munka
Tanulmányi eredmények a 2014/2015. tanévben PDF Nyomtat Email
2017 október 29., vasárnap 18:25

A tanév tanulmányi eredményét tartalmazó bemutató.


 
Tanulmányi eredmények a 2013/2014. tanévben PDF Nyomtat Email
2014 október 21., kedd 20:42

A tanév tanulmányi eredményét tartalmazó bemutató.

 

 
Harmadik éve az ország legjobb középiskolái között PDF Nyomtat Email
2013 december 07., szombat 13:18

Idén is elkészült a legjobb hazai gimnáziumok és szakközépiskolák rangsora. 
Nagy örömünkre gimnáziumunk ismét bekerült a legjobb 100 középiskola közé. (87.)

Ezzel kapcsolatban Komáromi István intézményvezető úr nyilatkozott a Békés Megyei Hírlapnak:

– Több száz középiskola között sikerült ismét előkelő helyen végeznünk – mondta Komáromi István. – Tavaly azt mondtam, a minőségből nem engedve mindent megteszünk azért, hogy ha a jövőben is készül ilyen kiadvány, akkor eredményeink alapján újra benne legyünk az első 100-ban. Ez most is sikerült. Az ugyanakkor elgondolkodtató, hogy az előző évekhez viszonyítva a helyezési számok romló tendenciát mutatnak. Az Andrássy esetében az teljesen egyértelmű, hogy a nagy érdeklődés miatt az iskolának magas az átlagos osztálylétszáma. Ebben a tanévben csaknem 34 tanuló osztályonként. Ennek én személy szerint nagyon örülök, a tanárok számára ugyanakkor ez rendkívül megterhelő. Óhatatlan, hogy a sok tanulóval való foglalkozás valahol a minőségi munka rovására megy. Tisztelet minden tanárnak, aki ebben a helyzetben is többletenergiákat tud mozgósítani a tehetséges tanulókkal való foglalkozásra, versenyeztetésre vagy éppen a hátrányban lévők felzárkóztatására.

— Benne van ebben az eredményben az iskola színvonalát megalapozó múlt, de a mérés a jelenlegi munkahelyi közösség munkáját, ezen belül elsősorban a nevelőtestületét dicséri.

 
Tanulmányi eredmények a 2012/2013. tanévben PDF Nyomtat Email
2013 október 17., csütörtök 09:47

A tanév tanulmányi eredményét tartalmazó bemutató.

 
Tanulmányi eredmények a 2011/2012. tanévben PDF Nyomtat Email
2012 szeptember 27., csütörtök 20:13

A tanév tanulmányi eredményeiről készült bemutató.

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 4