Érettségi információk
Az érettségi vizsgákkal kapcsolatos intézményvezetői közlemény PDF Nyomtat Email
2020 november 20., péntek 11:51

Kedves Diákok, Érettségizők!

Mindenekelőtt egy nagy kalappal kívánok minden vizsgázónak a jövő hétre! Mindent csak nyugodtan! A részünkről maximális segítséget és támogatást fogtok kapni ugyanúgy, mint eddig is. Néhány fontos információra szeretném még felhívni a figyelmeteket!

A vizsgákat két vizsgabizottságban szervezzük: 2020. 11. 23-24. és 2020. 11. 25-26.

A vizsga lebonyolítása a két bizottságban azonos.

1. Az első bizottság esetén hétfő reggel, a második bizottság esetén szerda reggel - az első körben/vizsgacsoportban vizsgázó diákokon kívül - 7:30 magasságában a vizsgabizottság elnöke és a vizsgabizottság jegyzői be fognak jelentkezni a Microsoft Teams megfelelő csoportjában. Ez csak az andrássysokra vonatkozik. A külsős vizsgázók a behívólevélben foglaltak szerint járjanak el. Kérek mindenkit, hogy 7:30 előtt álljon készen, fogadjátok a bejelentkezést. Minden fontos, releváns információt itt kaptok majd meg (emelt szintű dolgozatok, fellebbezések, vizsga menete, eredmények stb). Az első körben vizsgázóknak legkésőbb 7:30-ra meg kell jelenniük!

2. A Microsoft Teams csoportba feltett közép szóbeli beosztásban látjátok, hogy egy vizsgacsoport négy főből áll (vastag vonallal elválasztva a csoportok). A csoport összes tagjára az első felelőhöz írt időpont a mérvadó. Hivatalosan a vizsga kezdete előtt (értsd a vizsgacsoport első felelőjének időpontja előtt!) fél órával meg kell jelenni! De ne felejtsétek el, hogy lehet időbeli tolódás, valaki nem jön stb. Mindezeket érdemes mérlegelni, és a fél óra előtt már megjelenni!

3. A vizsgaterem (33-as) mellett három terem felkészülési terem lesz. Ott várakozhattok, elkülönülve! Mindenféle csoportosulást kérem, hogy mellőzzetek! A vizsga végeztével el kell hagyni az épületet!

4. A belépés a megszokott módon. A porta megmér benneteket (hőmérőzés), fertőtlenítés. A maszk használata kötelező az iskola épületében és az udvaron is! A vizsgaterembe való belépéskor szintén! A felkészülés alatt nem kötelező, de erősen ajánlott! A felelés alatt értelemszerűen nem kötelező!

5. A nem andrássys diákok a hivatalos értesítőben, behívó levélben megjelöltek szerint járjanak el!

Minden jót kívánok! Vigyázzatok Magatokra!

    Szabó László
    intézményvezető

     

 
Őszi érettségi PDF Nyomtat Email
2018 augusztus 13., hétfő 12:17

Tisztelt Érettségizők!

Iskolánk az idén ősszel is az érettségi vizsga szervezésére kijelölt intézmény.

Érettségire jelentkezni szeptember 5-ig lehet.

A jelentkezéshez szükséges: személyi igazolvány, lakcím kártya, oktatási azonosító, érettségi bizonyítvány vagy tanúsítvány, valamint közoktatásban tanulóknak iskolalátogatási igazolás.

Jelentkezni augusztus 27-től szeptember 5-ig lehet.

 

 
Érettségi időpontok 2014. május PDF Nyomtat Email
2014 január 27., hétfő 13:07

Az érettségivel kapcsolatos legfontosabb dátumok (2014. május)

 

 
Felsőfokú felvételi eljárás PDF Nyomtat Email
2014 január 06., hétfő 15:01

A felsőfokú felvételi eljárást tartalmazó jogszabály:

423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet a felsőoktatási felvételi eljárásról

 

 
Érettségivel kapcsolatos változások (2014) PDF Nyomtat Email
2014 január 06., hétfő 10:15

A 2014. január 1-én életbe lépő érettségivel kapcsolatos változások pdf dokumentumban összegyűjtve.

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2