Közönségdíjas az Andrássy csapata a Lájk Suli pályázatán PDF Nyomtat Email
2013 június 27., csütörtök 19:34

46 iskola közül a 2. helyen végzett az Andrássy Gyula Gimnázium Széchenyi István Akadémia nevű álomiskolája és a közönségdíjat is elnyerte. A csapat tagjai Falaty Tamás, Pap Boldizsár és Pangert Roland voltak.

Az X Kommunikációs Központ Lájk Suli pályázatában középiskolások gondolkodhattak közösen arról, hogy milyen a jó iskola, milyen suliba járnának szívesen. Ehhez egy Facebook oldalt kellett április 17. és május 11. között fenntartaniuk, és lehetőleg minél gyakrabban új tartalmakat posztolniuk, annak érdekében, hogy minél több részlet derüljön ki az elképzelt iskoláról. Írhattak posztokat az elképzelt napi történésekről, készíthettek fotókat, videókat, gifeket, animációkat, rajzokat, akár zenei tartalmakat is. Az volt a lényeg, hogy minél kreatívabban, színesebben és pontosabban ábrázolják az általuk elképzelt tereket, tanárokat és órákat.

A zsűri tagjai Hadas Kriszta, Hajós András, Kováts Vera, Molnár-Gál Béla és Vekerdy Tamás voltak, akik hosszú tanakodás után hozták meg döntésüket. A kiválasztás fő szempontjai a kreativitás, az aktivitás, a kritikai látásmód és az esélyegyenlőségi szempontok megjelenése volt. Ezek alapján válogatták ki a 12 legjobb iskolát. A közönségdíjat az a csapat nyerte el, aki a verseny ideje alatt a legtöbb lájkot gyűjtötte az oldalára illetve az ott lévő bejegyzésekre, valamint a lájksuli oldalán lévő borítóképére.

A Széchenyi István Akadémia elérhetősége.