TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0017
Akadálymentes honlap
A Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium könyvtárának pedagógiai programja az intézmény pedagógiai programjában, illetve a kerettantervek alapján kialakított helyi tantervben megfogalmazott célkit?zésekhez igazodik. Feladatának tekinti továbbá, hogy el?segítse az el?bb említett dokumentumokban lév? kulcskompetenciák megvalósítását. A könyvtárhasználati órák, foglakozások, házi könyvtárhasználati és más tantárgyi versenyek megtartásával és az országos versenyeken (Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny) való részvétel támogatásával szeretnénk el?segíteni a diákok ismereteinek b?vítését, készségeik, képességeik fejlesztését.
A NAT 2012 szerint a könyvtárak információforrásaikkal és szolgáltatásaikkal a tanulás, tanítás meghatározó tanulási forrásközpontjait, nyitott m?helyeit jelentik. Legf?bb célunk tehát, hogy a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium könyvtára is megfeleljen ezeknek a feltételeknek.
A könyvtárhasználat oktatásának célja a tanulók felkészítése az információszerzés kib?vül? lehet?ségeinek felhasználására a tanulásban, a hétköznapokban az információk elérésével, kritikus szelekciójával, feldolgozásával és a folyamat értékelésével. A könyvtár forrásközpontként való használata az önm?veléshez szükséges attit?dök, képességek és az egész életen át tartó önálló tanulás fejlesztésének az alapja. A fenti cél az iskolai és fokozatosan a más típusú könyvtárak, könyvtári források, eszközök megismerésével, valamint a velük végzett tevékenységek gyakorlásával, tudatos, magabiztos használói magatartás, tájékozódás és a könyvtárhasználat igényének kialakításával érhet? el.[1]
Iskolánk az alábbi táblázat szerint építi be pedagógiai programjába a könyvtárhasználati, könyvtári informatikai ismereteket:
Ismeretek |
9-10. évfolyam |
11-12. évfolyam |
||
Tantárgy |
Óraszám |
Tantárgy |
Óraszám |
|
Könyvtártípusok, információs intézmények Könyvtári szolgáltatások Információkeresés Dokumentumtípusok, kézikönyvek Forráskiválasztás Bibliográfiai hivatkozás, forrásfelhasználás |
Informatika |
6 |
|
|
A Nemzeti Audiovizuális Archívum adatbázisának bemutatása, használata |
|
|
Mozgóképkultúra és médiaismeret |
1 |
Segédkönyvek, kézikönyvek, szótárak, lexikonok használata, ismeretlen kifejezések jelentésének önálló megkeresése egynyelv? szótárakban |
|
|
Magyar nyelv és irodalom |
1 |
Különböz? szövegek, hanganyagok, filmek, stb. vizsgálata a történelmi hitelesség szempontjából |
|
|
Történelem |
1 |
Tájékozódás különböz? kultúrák m?vészetér?l a történelmi, kultúrtörténeti összefüggések figyelembevételével, jegyzetek készítése, önálló dokumentum készítése a források megjelölésével, az idézés formai és etikai szabályainak betartásával |
|
|
M?vészetek |
3 |
|
Összesen: |
6 |
Összesen: |
6 |